EFOP-3.9.2-16-2017-00050 Humán kapacitások fejlesztése a Mura Nemzeti Program nyugati térségében
A projekt a Mura Nemzeti Program keretében valósul meg. A Mura Programnak a gazdaságfejlesztésen túl komoly közösségi és szociális célkitűzései vannak, hiszen a komplex természeti, társadalmi és gazdasági szférát érintő hosszútávú fejlődés feltételeinek megteremtése érdekében fogalmaz és valósít meg intézkedéseket.
A projekt elsősorban nem infrastrukturális beruházásokat érint, inkább olyan élményt és tudást adó tevékenységek valósulhatnak meg az elnyert 0,5 Mrd Ft-os forrásból, melyek az itt élők saját településükhöz és a térséghez való érzelmi-mentális kötődését erősítik.
A pályázat erejét mutatja, hogy példaszerű összefogásban sikerült benyújtani: összesen 34 települési önkormányzat és 2 térségi társulás részvételével valósul meg. A települések közötti együttműködés fontos az életképesség megőrzésében, hiszen az érintett falvak önállóan hasonló célokra nem tudnak pályázni, illetve nincs is megfelelő háttérbázisuk, szakemberük a pályázat benyújtáshoz, megvalósításhoz. Ezért is teremt ez a pályázat remek lehetőséget, és azért, mert olyan tevékenységek megvalósítását támogatja a projektterületen, melyek saját erőből történő finanszírozására egyébként nem volna lehetőség.
Területi lehatárolás
A projekt a Mura Programterület (Dél-Zala) nyugati részét fedi le, területe négy járást is érint: a letenyei járást teljes egészében (27 települést), emellett a nagykanizsai járásból 2 település (Fityeház, Murakeresztúr), a lenti járásból 3 település (Szécsisziget, Tormafölde, Tornyiszentmiklós), valamint a zalaegerszegi járásból 2 település (Pusztaszentlászló, Tófej) tartozik hozzá. A pályázatnak összesen 34 település, és közel 20 ezer fő lakónépesség a kedvezményezettje.
Időbeli lehatárolás
A projektidőszak 48 hónapon át tart - 2018. február 1-jén vette kezdetét, és 2022. április 30-án ér véget.
Támogatási összeg
A projekt keretében elnyert támogatás összege 499 999 995 Ft.
Támogatás intenzitása
100%
A projekt céljai
A projekt elsődleges célja a jellemzően kis és aprófalvas településméretből adódó társadalmi hátrányok csökkentése a humán közszolgáltatások fejlesztésével. Komplex beavatkozással elérhető, hogy az itt élők a minőségi közszolgáltatásokhoz, elsősorban a minőségi oktatáshoz, neveléshez, képzéshez hozzájussanak. Cél továbbá a humán közszolgáltatásokban dolgozók képzettségi szintjének növelése, valamint a szakemberek közti együttműködés javítása képzések, tréningek, szakmai konzultációk tartásával. A projektben hangsúlyosak a gyermekek, tanulók személyiség és kompetenciafejlesztése érdekében teendő lépések.
A projekt által érintett célcsoportok
- Hátrányos helyzetű lakosság
- Fiatalkorú lakosság - óvodások és általános iskolások
- Helyi közszolgáltatásokban dolgozók – pedagógusok; védőnők; szociális, közművelődési és önkormányzati munkatársak
Együttműködő partnerek
- Bázakerettye Község Önkormányzata, konzorciumvezető
- Letenye Város Önkormányzata
- Dél-Zala Murahíd Letenye Térségi Társulás
- Muramenti Nemzetiségi Területfejlesztési Társulás
- Pusztaszentlászló Község Önkormányzata
- Szécsisziget Község Önkormányzata
- Tófej Község Önkormányzata
- Tormafölde Község Önkormányzata
- Tornyiszentmiklós Község Önkormányzata
- Tótszerdahely Község Önkormányzata
Tervezett tevékenységek bemutatása
A tervezett tevékenységek közül legfontosabb a képzések szervezése. Ide tartoznak az óvodai egyéni fejlesztő foglalkozások; a kompetenciafejlesztésre irányuló tréningek (problémamegoldás, kommunikáció, érzékenyítés); az iskolán kívüli nyelvoktatás; az egészségtudatossággal, pályaválasztással kapcsolatos tanulói foglalkozások; a szakmai napok, workshopok, és egy tanulmányút.
A képzéseken kívül tematikus programok szervezése történik az ökotudatosság, egészségtudatosság, pénzügyi tudatosság jegyében. Ezek a programok hétvégi és szünidei események, nappali táborok lesznek.
Ösztöndíjprogram is indul hátrányos helyzetű tanulók számára.
Feladatként jelenik meg a projektben különböző szakértői szolgáltatások igénybevétele. Kérdőíves kutatások, adatbázisok készülnek, megtörténik a humán kapacitások felmérése, továbbá szakmai programok kidolgozására kerül sor.
Segítséget jelent az előzőekben felsorolt programok megvalósításához bizonyos eszközök beszerzése: a digitális kompetencia-fejlesztéshez tabletek vásárlása történik, a szabadidős tevékenységekhez, tematikus hétvégi és szünidei programokhoz pedig sporteszközök és játékok beszerzése valósul meg a támogatással.